LMP Komáromban is!

Az LMP-ben sok különböző ember vesz részt – de közös bennünk, hogy valódi demokráciát, igazságos, szolidáris társadalmat és egészséges környezetet akarunk, és hajlandók vagyunk tenni is érte. Van közöttünk vidéki és városi, professzor és szerelő, mérnök és bölcsész, nyakkendős és farmeres, autós és biciklis, bagós és nemdohányzó. Kormányból kiábrándult. Ellenzékből kiábrándult. A kiábrándultságból kiábrándult. A politikát eddig messzire elkerülő. Most mind azon dolgozunk, hogy más legyen a politika. Mindenkire számítunk! http://www.lmpkomarom.fw.hu/ http://lehetmas.hu/

Képek

Fórum Schiffer Andrással

2010.09.26. 22:32 LMP Komáromban is!

Schiffer András a Lehet Más a Politika párt frakcióvezetője, országgyűlési képviselője látogatott városunkba és lakossági fórum keretében számolt be a párt parlamenti csoportjának eddigi munkájáról. Az országgyűlésben megtett eddigi első lépésekről. 2010 tavaszán a Lehet Más a Politika párt 400 ezer magyar állampolgár bizalmából lett parlamenti párt. Az LMP, mint eddig, úgy a jövőben is konstruktív ellenzékiségre törekszik. Értelmes párbeszédet folytat minden párttal, hogy világos értékválasztások alapján, de tárgyilagosan ítéljék meg a kormány munkáját. Az LMP eddig 7 törvény- és 3 határozati-, valamint 202 módosító javaslatot terjesztett a Ház elé. Az ez alapján számított egy képviselőre jutó arányszám szerint 0,625 db/fő határozati- és törvényjavaslattal, valamint 12,6 db/fő módosító javaslattal (MSZP – 0,12 db/fő, 6,6 db/fő; Jobbik – 0,45 db/fő, 3 db/fő) ellenzéki összehasonlításban az LMP képviselőcsoportja mutatkozik a legaktívabbnak. A frakció azt is megmutatta, hogy a parlamenti kultúra is lehet más, hiszen a Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint az új országgyűlésben csak az LMP képviselői tartózkodnak a bekiabálásoktól. A fórum lényegi témája továbbá az LMP roma- és esélyegyenlőségi politikája volt. Oláh János roma származású, az LMP 4-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselő jelöltje szólalt fel. Az ő egyéni kitörési pontja a tanulás volt. A romák képzetlenek, ezért fontosnak tartja a romák képzését, a tanulást. E nélkül esélytelen a romák helyzete a munkaerő piacon. Kihangsúlyozta, hogy a munkának értéknek kell lennie. A társadalmi normák betartását, a társadalomba való beilleszkedésüket is elkerülhetetlennek tartja. Ezzel kapcsolatosan a frakcióvezető kifejtette, hogy itt elsősorban mélyszegénységi, a rendszerváltás hatására bekövetkező és máig megoldatlan súlyos foglalkoztatási krízisekről, problémákról kell beszélni és ezekre kell mielőbb megoldást találni. Az esélyegyenlőséget meg kell teremteni valamennyi társadalmi réteg, kisebbség számára. Célkitűzés, hogy együttműködés legyen magyar és roma között. A képzetleneknek kínáljanak alternatívát. A fenntarthatóság érdekében harmóniában kell lenni a gazdaságnak a természettel. Kevés energia felhasználással kell gazdálkodni. Helyben kell megmaradni, helyben emberi életet élni. Meg kell erősíteni a helyi ipart, a helyi feldolgozást, a helyi kereskedelmet. Támogatni kell a kisvállalkozásokat a nagy beruházók helyett. A támogatási rendszernek foglalkoztatás alapúnak kell lennie, hogy az helyben teremtsen munkahelyeket. A telekspekulációk helyett szociális bérlakásokat kell építeni. Örömteli, hogy a fórumon a roma lakosság is megjelent és megosztották a képviselőjelöltekkel mindennapi gondjaikat, problémáikat. Az LMP önkormányzati bekerülése során mindenképpen képviselni fogja az ő érdekeiket, ügyeiket is. Az önkormányzati választások fontosságával kapcsolatosan Schiffer András úgy ítéli meg, hogy a települési önkormányzatokban folyó munka megfelelő kontrollja, valamint a helyi állampolgári részvétel biztosítéka az, ha október 3-át követően minél több LMP képviselő kerül a testületekbe. Az LMP helyi, önkormányzati szinten is garancia arra, hogy átláthatóvá váljon az önkormányzatok működése, élhetőbbek legyenek településeink. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lmpkomarom.blog.hu/api/trackback/id/tr402325561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása